Somogyi gombász nagypapám tiszteletére, gombapörkölt kicsit másképp.
A Stroganoff módra készült ételek jellemzője, hogy a csíkokra vágott húst (rendszerint bélszínt) szalonnás, hagymás, gombás, uborkás ragu veszi körül.
Ha azonban egy light-osabb, vegetáriánus verziót szeretnénk elkészíteni, annak sincs akadálya, a hús helyett használjunk több, és ha lehetőségünk van rá, többfajta gombát.
Ezzel az étellel nagypapám emlékének szeretnék tisztelegni, aki épp a napokban lenne 100 éves. Gyerekként a nyári szünetben nagyon sok időt töltöttem nagyszüleimnél, egy apró, ám annál hangulatosabb somogyi falucskában. A táj változatossága lehetőséget adott rá, hogy hol pecázni menjünk a Rinya patak partjára, hol gombászni a közeli erdőbe, hol szőlőt szüretelni a környező boros földekre. De élénken emlékszem arra is, nagymamám milyen féltő gonddal etette a napos csibéket, hogy aztán felnőve, azokból frissen levágva, kopasztva készüljön a vasárnapi rántott csirke.
Mindig különös eseménynek számított, amikor nagypapám felvette a gumicsizmáját, kézen fogott, és a hátsó kertbe vezetett. Ekkor már sejtettem, hogy nagy kalandban lesz részem. Biciklire pattantunk és meg sem álltunk a közeli kiserdőig. Én szinte még fel sem ocsúdtam, Ő már jó pár szem gombát begyűjtött az erre a célra vitt kosarába. Falusi ember lévén ismerte a természetet. Tudta mi ehető, mi nem.az ízét ma is érzem a számba, hacsak rágondolok.
FIGYELEM!!! Ha csak nem rendelkezel hatósági gomba szakértői vizsgával, ne kockáztass! Nem mindegy, hogy egy isteni, vagy egy halálos étel lesz a főztünkből. Mindig csak hatóságilag bevizsgált gombát használjunk!
Néhány fontos tudnivaló a gomba ételekkel kapcsolatban:
- Gyenge fűszerezést igényel, ebben az esetben tényleg igaz, hogy a kevesebb néha több.
- Főzés közben ne fedjük le, mert sok vizet ereszt.
- A gomba ételek nem tárolhatók, maximum a következő étkezésig.
- Tisztításkor ne áztassuk, csak folyóvízben mossuk meg, és csepegtessük le.
Hozzávalók:
- 40 dkg gomba (lehet több fajta, pl. fehér és barna erdei csiperke)
- 2 dl csontlé
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 ek. Worchestershire szósz
- 3 szem csemege uborka
- olívaolaj
- só, bors, pirospaprika, petrezselyem
- 2 dl tejföl
Elkészítés:
Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és megpirítjuk benne az apróra vágott vöröshagymát, majd amikor már majdnem jó (kb. 5 perc elteltével), beletesszük a zúzott fokhagyma gerezdeket, egy evőkanál pirospaprikát, és még egy percig pirítjuk. Ezt követően adjuk hozzá a szeletekre vágott gombát és a csíkokra vágott csemege uborkát. Felöntjük a csontlével, és hozzáadunk 2 ek. Worchestershire szószt. (Ez a legújabb tuti tippem: házias marhahúsalap és egy kis Worchestershire szósz=egy különleges és isteni ízvilág)
Nagy lángon, állandó keverés negyed óra alatt besűrítjük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a tejfölt, a tetejét megszórjuk durvára vágott petrezselyemmel. Köretnek rizst ajánlok mellé.
Tudtad? :
Az ehető gombák legfontosabb tápanyaga a fehérje, amelynek összetételét az állati fehérjéhez hasonlíthatjuk, ezért húspótló ételként is számoljunk vele. A fehérjén kívül zsírokat, nagyon fontos ásványi anyagokat, vitaminokat, íz- és zamatanyagokat tartalmaz.
Gyógyászati alkalmazása nagy jelentőségű.Jelentős betegségek gyógyításában hoztak átütő sikert, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a különböző daganatos megbetegedések és az AIDS.
(Wikipédia)
Imádom a gombát szedni és enni is!!!