Egy harminc perc alatt elkészülő vacsora
Miután az újévi lencsefőzelékhez megvásárolt lencse egy része még meg volt a kamrában, gondoltam épp itt az ideje a felhasználásának, de nem a megszokott főzelék-leves módon szerettem volna elkészíteni. Szerencsém is volt, hiszen pont ekkor volt egy kis időm arra is, hogy kedvenc gasztronómiai magazinom a GoodFood korábbi számait átlapozzam egy kis ihletért. És a 2012. augusztus számban megleltem azt a cikket, amire vágytam. “Bemutatkozik a lencse, filléres jolly joker a kamrából” címmel.
Itt állt az a recept, ami egyből megragadta a fantáziámat, bár én a lilahagyma helyett vöröshagymát használtam hozzá.
Hozzávalók:
8 db sütni való sertéskolbász (disznótoros)
4 szem paradicsom négyfelé vágva
2 fej vöröshagyma
400 g lencse
csipetnyi só, bors
1 dl olívaolaj
Elkészítés:
Sütéssel együtt kb. 35 perc alatt elkészül, tehát igen gyorsan egy finom vacsorát varázsolhatunk az asztalra. A lencsét érdemes reggel, munkába menet beáztatni, így este már kb. 30 perc alatt puhára tudjuk főzni. Pont ennyi idő kell a kolbásznak is, hogy a 200 fokra előmelegített sütőben elkészüljön. A kolbászokat tegyük egy tepsibe, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal és süssük 20 percig. Ezután adjuk hozzá a felvágott paradicsomokat és süssük további 10 percig. Mialatt a kolbászok sülnek, az olajon üvegesre párolt hagymához hozzákeverjük a puhára főzött, leszűrt lencsét. Felöntjük egy kevés főzővízzel, egyet rottyantunk rajta, sózzuk, borsozzuk. Tálalás: a lencsét a tányérra halmozzuk, a tetejére fektetjük a kolbászt, és pár szem sült paradicsomot, kevés szafttal megöntözzük.
És hogy a mottóm szerint a főzés tényleg öröm legyen, álljon itt két új konyhai kedvencem, amelyekkel garantáltan öröm a sütés-főzés:
Kedvenc új “barátaim”:
Nagyon gusztusos kínáló tányér, első ránézésre nekem az olívabogyó és a kapribogyó együttese jutott eszembe, de számos más vendégváró parti falatkák felszolgálására is kiváló.
Nem foglal sok helyett ez a kis időjelző, mégis nagyon praktikus tud lenni, ha egyszerre több mindenre kell figyelnünk, és ilyenkor sem szeretnénk egy túlsütött ételt kivenni a sütőből, netán a rántásunkat leégetni.
…és ki tud ellenállni egy bernáthegyi édes nézésének!
