Szárított paradicsom olívaolajban, és házi pizza
Leveles tésztát eddig is mindig tartottam a fagyasztóban, főként váratlan helyzetekre, vendégváró finom falatokat készíteni belőle. Most azonban pizza készítéséhez használtam fel, és azt kell mondjam, villám gyorsan egy olyan pizza lett belőle, ami talán a legfinomabb, amit eddig kóstoltam, a mirelit pizzáknál, mindenesetre biztosan. (Tisztelet és kivétel az igazán jó pizzériáknak.)
A sikerhez nagy mértékben hozzájárult, az a szárított paradicsom is, amit előző nap készítettem. A szárított paradicsom nálunk nem igazán elterjedt felhasználási módja a paradicsom tartósításának, pedig egyre több helyen olvasható, hogy mennyire gourmand finomság, és itthon, szinte csillagászati áron vásárolható meg.
A pizza elkészítésénél pedig remek alapanyag, amitől igazán finom és egyedi lesz a pizzánk.
A házi pizza elkészítése:
A kiengedett leveles tésztát a kívánt formára nyújtjuk. Ezt követően bekenjük paradicsomszósszal, majd rátesszük a szárított paradicsom darabokat. Ezután ízlés szerint tehetünk rá feltétet. Én csíkokra vágott sonkával és felkarikázott virsli darabokat tettem rá. Legvégül jön a sajt. Használjunk legalább kétféle sajtot, attól érdekesebb íze lesz. Jelen esetben ez a karikákra vágott mozzarella sajt volt, és az egészet bőségesen megszórtam reszelt trappista sajttal. Az 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a sajt aranybarna lesz a tetején. (35-40 perc)
A szárított paradicsom elkészítése:
A paradicsomokat megmossuk, félbe vágjuk, és kimagozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük őket, szorosan egymás mellé, vágott felükkel felfelé. 120 fokon kezdjük el őket “aszalni” 1-2 órán át, majd a hőfokot felemeljük 150 fokra és tovább sütjük 4-5 órán át. Minden sütő más és más, a sütési idő tekintetében ne hallgassunk senkire. Akkor jó, amikor már kissé megnyomkodva, nem enged levet a paradicsom. Ezután üvegbe tesszük pár gerezd fokhagyma társaságában, majd felöntjük olívaolajjal. A tetejére egy ág rozmaringot teszünk. Így, szinte korlátlan ideig eláll a paradicsom, és télen is kitűnő alapanyagot biztosít levesek, pizzák és egyéb paradicsom tartalmú étel elkészítéséhez.